Elternbad Luxuskivitelű magánház a bonni agglomerációban

Az építtetők esküsznek a Viega „Steptec“ előfaltechnikára.
Luxuskivitelű magánház a bonni agglomerációban

A bonni agglomerációban található magánház építtetői egészen különleges igényeket támasztottak. A háznak kívülről a végletekig egyszerű képet kellett mutatnia, belül azonban, főként a szaniter területen, a legújabb technikával kellett felszerelni.

A szaniter munkákkal megbízott Rechmann cég számára gyorsan világossá vált, hogyan teheti elégedetté az igényes vevőket. „A Viega „Steptec“ előfalrendszer univerzálisan alkalmazható és rugalmas“ – magyarázta az épületgépész.


Az építtetők többek között körüljárható mosdóasztalt és „láthatatlan pipereszekrényt” szerettek, melyben elegendő hely akad minden tisztálkodószer és kozmetikum számára. Ezért a pipereszekrényhez olyan Viega modult terveztek be, amely mindössze két szerkezeti elemből áll. Egy féloldalról nyitott sín és egy adapter tette lehetővé a magas igények kielégítését.


A Steptec rendszer különleges teherbírásról tett tanúbizonyságot, amikor 4 cm vastag, ennélfogva nehéz gránitlapokat helyeztek el rajta. El is kélt a teherbírás a mosdóasztal rögzítésénél.
Az épületgépész is elégedett, mert „a Steptec rendszerrel minden kívánsághoz testre szabott előfalszerkezetek alakíthatók ki”.

 

Beépített Viega rendszerek:

- Steptec

Elternbad
A pipereszekrény a Viega „Steptec” előfaltechnikájával valósult meg.
Viega7.jpg
A „Steptec” az alacsony szerkezeti magasság problémájára is megoldást kínált